» Ön kap egy testet. Ez a test új és egyszeri. Senki más nem kapja ugyanazt a testet.
» Ön kap egy agyat. Ajánlatos ezt értelmes módon használni, de ez nem előírás.
» Ön kap egy szívet. A legjobb eredményeket akkor éri el, ha agyát és szívét kiegyensúlyozva használja.
» Tükröket kap, hogy tanuljon. Sok tükör úgy néz ki, mint egy test. Azért vannak, hogy megmutassák azt, ami Önben van.
» Ha teste elpusztul, vagy már nem működik, újat kap. Persze ez egyes esetekben várakozási idővel járhat.
» Saját testét másokra bízni kockázatokkal járhat.
» Saját testével játszadoznia jogában áll. Amennyiben mások testével szeretné ezt tenni, kérje beleegyezésüket.

Reinkarnációs szerződés • Buda László könyvéből

Volt egyszer, hogy egy kristálytiszta vizű, hatalmas folyó fenekén különös lények éltek.
A folyó csendesen hömpölygött mindannyiuk – fiatalok és öregek, gazdagok és szegények, jók és gonoszak – fölött, a víz folyt, ahogyan folynia kellett, a víz csupán kristálytiszta önmagát ismerte.
A lények mindegyike görcsösen kapaszkodott a folyómeder mélyén heverő ágakba meg kövekbe, mert életük volt a kapaszkodás, az, hogy ellenálljanak a sodró áramlásnak, ezt tanulták születésük pillanatától.
Végül azonban az egyik lény így szólt: „Elegem van már ebből a kapaszkodásból. Bár a saját szememmel nem tudok meggyőződni róla, de bízom benne, hogy a folyó tudja, hová folyik. Hagyom hát, hadd sodorjon magával az áramlás, és vigyen, ahová akar. Ha továbbra is itt kapaszkodom, belehalok az unalomba.”
A többi lény kinevette, és azt mondták: „Te bolond! Engedd csak el magad, és az áramlás, amelyet oly nagyra tartasz, majd jól megforgat, odavág, és úgy szétmorzsol a köveken, hogy abba hamarabb belehalsz, mint az unalomba!”
De a lény nem hallgatott rájuk, hanem elszántan elengedte, amibe addig kapaszkodott, mire valóban rögtön forogni, bukdácsolni kezdett, és az áramlás a kövekhez vagdalta.
Ám a lény ennek ellenére sem kapaszkodott meg újra, az áramlás így egy idő múlva felemelte a folyómeder fenekéről, és többé már nem ütődött, zúzódott.
Azok a lények pedig, akik a folyó alján éltek tovább, és nem ismerték a sodródót, így kiáltottak fel: „Lássatok csodát! Ugyanolyan lény, mint mi vagyunk, de ő repül! Íme a Messiás, aki eljött, hogy mindnyájunkat megváltson!”
És a sodródó így szólott: „Dehogy vagyok én Messiás, vagy akkor ti is azok vagytok. A folyónak telik kedve benne, hogy felemeljen bennünket, hogy szabaddá tegyen, ha van merszünk hozzá, hogy elengedjük, amibe kapaszkodtunk. Valódi tennivalónk az utazás, a nagy kaland.”
De ők csak egyre azt kiáltozták: „Megváltó”, és továbbra is görcsösen kapaszkodtak a kövekbe, és a következő pillanatban a sodródó eltűnt a szemük elől, ők pedig ott maradtak, és legendákat találtak ki maguknak holmi Megváltóról.

Richard Bach • Illúziók

Albertina, 'til 6 january.

Én teszem az én dolgomat, te pedig teszed a te dolgodat.
Én nem azért vagyok ezen a világon, hogy a te elvárásaidnak eleget tegyek.
És te nem azért vagy ezen a világon, hogy az enyémeknek eleget tegyél.
Te te vagy, és én én vagyok, s ha mi véletlenül egymásra találunk, az csodálatos.
Ha nem, akkor nincs mit tenni.

„A megengedés, egyszer érzelmi, hisz bizalmon alapul, érzelmi nyitottságon. Ez a sebezhetőseg legalja.”

H.Zs.

„Ehhez bizalom kell: fogni egymás kezét, és nem hagyni elesni a másikat. Hányféle esély van arra, hogy a közös úton elessünk…! A másik előre szaladhat vagy lemaradhat, elgáncsolhat vagy megrángathat, elfordulhat tőlünk vagy megfordulhat az útján, túlságosan szoríthat vagy éppen hirtelen elengedheti a kezünket. Az is boldogtalan, akit ott hagynak az útszélen, és az is, akit erővel továbbrángatnak, de még az is, akit maguk előtt tolnak, mint valami diadalmi zászlót vagy trófeát. A közös lépések ritmusát csak az tudja megtalálni, aki tisztában van a maga erejével és a saját ritmusával. Akinek már volt alkalma ott lépdelni valaki mellett, gyerekként vagy tanítványként, aki megérezte már egyszer, hogy méltó a bizalomra. Minden önbizalom ebből a régi jó bizalomból ered, és a jó továbbadódik.

Ha valaki meg akar állni, nem szabad menetelésre kényszeríteni. Ha valaki ölelésre vágyik, időt kell hagyni arra, hogy megöleljük. Ha egy kapcsolatban mi vagyunk a temperamentumosabb vagy agresszívabb vagy céltudatosabb fél, meg kell tanuljuk a türelmet. Hiszen velünk is türelmes volt valaki: szeretett, hogy szerethessünk.”

Szabó T. Anna

„Más szavakkal: meg kell szabadulni azon sorskönyvi hiedelmünktől, hogy az OK voltunk feltételhez van kötve. Ez nem igaz. Minden ember OK, úgy, ahogy van. Ez axióma. Akkor is, ha hibás, akkor is, ha tökéletlen, akkor is, ha bűnös, ha hétpróbás gazember. A hibák, bármilyen súlyosak is, felszíni dolgok. (És ezért javíthatók.) Az OK-ság az ember mélyét, a lényegét érinti. (És mint ilyen, nem változik, nem változhat.)”

Birtalan Balázs • Sorskönyv nélkül

„One heart is not connected to another through harmony alone. They are, instead, linked deeply through their wounds. Pain linked to pain, fragility to fragility. There is no silence without a cry of grief, no forgiveness without bloodshed, no acceptance without a passage through acute loss. That is what lies at the root of true harmony.”