Ma is egy :)

A házunk előtt a járdán hevert egy diákigazolvány. Gondoltam, az automatánál ejtette el a tulajdonosa. Felvettem, gondoltam, otthon megkeresem fb-on. Vártam a liftet, forgattam, látom, a szomszéd házban lakik. (Meglepődtem, nem tudtam, h lakcím is van rajta.) Sarkon fordultam, felcsöngettem egy olyan nevű lakásba. Rohant is le, köszi-köszi, pont a fiával telefonált, amikor csörögtem, hogy merre ment, hol hagyhatta el.

Tökjó, hogy ma is tettem valami micro-jóságot. Ááá, igazából ez nem is az. Meg valószínűleg eddig is ilyen voltam, csak nem tudatosult bennem így.

…háthogy folyton-folyvást ilyen cikkekbe botlok :)
Az oxytocin erősíti a proszociális viselkedést.

Tegnap álltam a kávéknál a boltban, nézegettem, kellett benntre vennem egyet, amikor beállt elém egy szépszál nő, kocsistól. Logikus: én félreállok hogy elférjen, ő meg cserébe pont előttem húzza be a kéziféket :)
Féltem tőle, mert a zöldségeknél már 2× tesztelte a reakcióidőmet (elég jó, nem sikerült átgurulnia rajtam :)).
Aztán bejött mellé egy néni, nagyon-nagyon görbe háttal. Keresett valamit, látszott. A nőci megkérdezte, h mit. Mondta a néni, hogy kétszázötven grammos kávét, amit a Kisalföldben látott. A nő erre otthagyta. Hurrá, odafértem a cucchoz. Volt egy (×2) nagggyon akciós, azt választottam, + megkérdeztem a nénit, hogy nem ezt keresi? De igen, és nagyon örült, hogy segítettem. Meg, milyen jó, h ilyen magas vagyok :D
Nagyon mosolygós arca volt alapból, de annyira örült nekem, hogy… szóval, írhatnám, hogy már zavart, de nem. Irtó jólesett. Hogy én is képes vagyok segíteni valakinek. Feldobódtam :)

Mostanában sokkal ritkábban olvasok wmn-t. Felhígult az egész, súlytalan, üres karaktersorokkal töltik meg a felejthető cikkeket.
De ez most betalált :)

„Ha észreveszed, hogy túl sok a pizsamád…”

Ezt is most találtam. Ki is sütött a nap :D

INK Letterpress ♥

♥: mert csudajókat csinálnak :)

három ötlet

Középiskolában egyszer (mikulás?, karácsony? – valamelyik) ajándékokat készítettünk a tanaraknak. Szoktunk, önző okból persze :)
Szóval, ez egy rendhagyó alkalom volt, nem boltban vettünk valami izét, hanem: alkottunk. Időt, energiát, és főképpen az ötletet beletolva. Vettünk 1–1 szép nagy piros almát, mindegyik közepébe beleszúrtunk egy karcsú, hosszú gyertyát. + szabtunk csipkéből mindegyikre fodrot a gyertya aljára.
Az összes tanár oda meg vissza volt tőle. Kivéve egyet.
Az nem kifejezés, hogy mérgesek voltunk rá.

©

Időnként (de nem elégszer) idetévedek, és olvasok sokat egymás után Lupuslány blogján.
Ez is egy jó bejegyzés volt.

Brutális, hogy mennyit javul a lábam, ha a majd' harminc fok másnapra tíz fokot csökken. Szombaton mintha nem az előző napi futóműveimen mentem volna.

Már a tegnapi melegtől előjöttek a hőkiütéseim. Bakker, még kánikula se kell neki! Vakarom a piros pöttyemet. Kizárólag a jobb alkaromon.

Nem igazán tudtuk, hogy mi lesz. Illetve, táncra számítottunk, de nem az volt. Nem CSAK. Nagyon-nagyon jó volt. A vége felé kétszer is bicsaklott egy nagyot bennem valami (bőgés, de ez az egyszerű szó nem fedi le a valóságot).

Húsz perc séta maximum. Negyed 11 után értünk haza. Nem csúszott a talpam a talajon. Jó, nem minden lépésnél csosszant. Egész soknál nem. Mostanában ez egyáltalán nem jellemző. Aztán ez megmaradt mára is :)

Este jó sokáig nem tudtam elaludni. Nem is emlékszem, mikor keltem az óra csörgésére utoljára.

Lola Welbach:

„Az új-Zélandi Palmerston North fiúgimnázium tanára, Mr. Dawson Tamatea harminc év tanítás után váratlanul meghalt. A tanár, sok minden egyéb mellett, megtanította a fiúknak a Hakát, az ősi harci táncot is.
Amikor a halottaskocsi befordult az iskola udvarába, 1700 fiú állta el a menet útját, hogy Haka-val tisztelegjen tanára előtt.
Biztos vagyok benne, hogy Mr. Tamatea látta.”

Libabőrös…

Ide a végén nem másztam fel, de tökjó volt :)
A Eötvös park meg itt van egy köpésre. Kettőt léptem, és ott voltam!

alexitímia

Nemcsakhogy vannak ilyenek (bizony), de még irodalmuk is van.
+ nem jó a címe. Sokkal komlexebb annál, és szerencsére a tartalom sem ragad le azon a területen.

Reggel úgy keltem, hogy bakker, holnap meló. Rohadthamar eltelt ez a hét szabi. És mégis, mintha valami egészen régmúltban lenne az utolsó munkanapom.

Sikerült pont akkor az utcán lennem délután, amikor lezuttyant az az öt perc eső. Jól átáztam, és fáztam a szélben. Hiába ragyogott utána mindjárt a nap, muszáj volt hazajönnöm. De legalább most nem voltam rosszul.
Kíváncsian várom, hogy bírom majd a városnézést vasárnap.
Hogy-hogy, hát tökjó lesz :)

Kertészkedés 2.0

St. Elmo's fire

Bazz'… tizenhét voltam. És most is tetszik. Harminckét éves film…

ápdét is :)
Testről és lélekről a Rómer Házban 20-án is. Fél hatkor! Hogy ne tízre érjek haza :)

Elő kell pihenni magam arra a hétre. Úgyis szabin leszek, menni fog :)

Tádámmmm :)

május 11.

A három színházi előadás közül az egyik, amit nagyon meg akartam nézni, de Pestről fél tíz előtt eljön az utolsó vonat.

Egészen elfeledkeztem erről:

Ki is ragasztottam bent a falra, a monitor mellé. Végül is, vasút :)

Robot :)

Rég gondoltam ezt…
Kikapcsol a konyha, és alig fáraszt el. De most mellbecsapott egy kép… nem pont ez. Cook together…
OK, megy ez egyedül.

Lesz a Rómer-házban áprilisban a testről és lélekről.
Áprilisra jó sok mindent tervezek. Ha kizöldültek a fák, végigvonatozok a veszprémi vonalon, harminc éve nem jártam arra.

Kockás füzet, bakker, kockás füzet! Napló = füzet.

Tavaly ősz táján, két hatalmas vízszintes ránc keletkezett rajta. Még itt is megvolt, láttam, amikor olyan irányból esett rá a fény. Aztán, talán egy hete, azt vettem észre, hogy eltűnt.
Jó helyre kerültünk, biztos érzi :)

Érzelmek hullámain

MÁRCIUS 17-én lesz a Gerendás Péter-est! (Jellemző rám, pedig biztosan egyforma betűvel írták a plakátra a hónapot és a napot…)

Találtam áprilisra és májusra is valamit:

Április 29. 10:00-14:00
Generációk Háza
KELETI MOZGÁSMŰVÉSZETEK AZ EGÉSZSÉGÉRT
Előadás és bemutató a tai chi és chi kung világnapjához kapcsolódóan
Mindazoknak ajánljuk, akik szeretnék megtapasztalni és élvezni a keleti mozgásművészetek jótékony hatásait a mindennapjaikban.

Május 18. 17:00
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Klubhelyisége
A TRADICIONÁLIS JÓGA – A KELETI EMBERKÉP, TESTTUDAT ÉS EGYSÉG
Knolmár Marica jógaoktató, természetgyógyász, mozgásterapeuta előadása

tavasz

…egy hatalmas ugrás a semmibe

nnnno, most pedig leszakadok erről a filmről :) A kommenteket meg nem szabad elolvasni.

Librarius ♥

Ha már az a négy színházi előadás elérhetetlen távolságba került, mert nincs vonat késő este, amivel hazajöhetnék.

Megyek holnap jógázni.
Dél körül vadul kerestem valamit szombatra, zenét, kiállítást (inkább zenét), ami kikapcsolja az agyamat, mert egy sima mászkálás a városban nem elég neki. Fordulok rá a Baross útra délután és elém áll egy plakát: Gerendás Péter-est. Pénteken este hétkor :( A Zichy palotában (az alighanem a házasságkötő terem). Fél hétig tart a jóga. Még kocsival se érnék oda.

Ezt a filmet viszont megnézem, ha ideér: Testről és lélekről
(nem is emlékszem, mikor voltam moziban…)

Mondtam már – pár hete is –, hogy „kész, vége, itt hagyom abba”. Aztán mégis nem…
Meg jutott eszembe az is, hogy rosszul döntöttem, és azért ez a büntetés. De a lelkem mélyén tudtam és tudom is, hogy ez nem így van. Ha ezzel a stresszel hazamentem volna abba a feszkóba, már nem tudom hol lennék. Takaró alatt valahol, ahol nem vagyok útban.
Most legalább nyugiba jövök haza.
Azért jön, jött ma egy akkora KO, hogy… még annál is sokkal nagyobb… hogy itt is keményen változtatni kell. Mint a karácsony utáni napok, mintha a 25. órában lennék. Fáradt vagyok, jobban, mint valaha, fáj a hátam (és ezt már rég tudom, hogy ilyenkor nem a testem fáj…).
Időben lefekszem, és szorosan átölelem magam…

Holnap veszek valami cserepes zöldet magamnak. A zen-kert meg utána, de lesz. Vagy egy bonsai.

Ja, anyák napjára se jár virág (máskor se), mert a csoki jobb.
A szekfű, még régebben, mert az az egyetlen, amit utálok. Igen, tényleg jobb, hogy nem kapok semmit.

Egérke :)

Pár hete ráléptem a mérlegre, és 49 kiló sem voltam (48,6 vagy 48,8 talán). Ritkán mértem magam az utóbbi hónapokban, de már jó ideje billegtem a zsák cement tömege körül, de 49 alá nem mentem évek óta.
El is keseredtem VOLNA, ha nem tudnám, hogy az aztán tényleg nem segít.
Beugrott, hogy másfél éve 53 is voltam, és akkor az nem tetszett. Jó ideje már fix ötvenkettőn álltam, az rendben is volt. Nem is az a +1 zavart persze, hanem a teszt, meg a vásárlás oka.
Most is ugyanazt eszem, ugyanannyit. Ideges voltam, az utóbbi hónapokban még inkább.
És az is bevillant hamar erről, hogy amikor ötvenhármat mutatott a mérleg, boldog voltam… hm.

Most nincs mérlegem :)

Jó nagy tükör van a fürdőben (nem is volt ilyen tükröm, ami térdtől a fejem búbjáig mutat, és tér is van hozzá). Az elején belenéztem fürdés után, és kegyetlen látvány vagyok. Az afrikai menekültek… annyira talán nem. Ami a legszörnyebb volt, a bordáimnál szélesebb vagyok, mint felette. Hogy a bal csípőmnek még csak-csak van valami íve, de a jobb oldalamon csak csontom van. Fenekem konkrétan semmi nincs, hasam meg van :(
Az egyik első gondolatom ezután az volt, hogy szentisten, én szerettem meztelen lenni! Nagyon. Ezzel???
Jó, az 53 kilóval…

Aztán rájöttem, hogy a két lámpa közül csakis azt szabad felkapcsolni, ami a plafonon van. A tükör fölöttit soha! Több fokot ront a látványon :) És ezt szépen megbeszéltük a kolléganőmmel. Helyeselt, ő is rájött már :D

Eltöltöttem némi időt, minden irányból magammal. Így, hogy csak én látom, rendben is van. Gondoltam két-három hete. Előrelátó vagyok, mint a tegnap igazolta. És a sors se engedi, hogy másképp legyen :)

:)

Nincs időm itt molyolni :(
Igaz, nincs is mit kerek mondatokban leírni. Szokni kell az új helyzetet. Egy éve, amikor azt olvastam, hogy 2016. a lezárás éve lesz, az egyik erről szóló cikkben a többi nyolcat is felsorolták. Kíváncsi vagyok, a lezárást milyen követi. Megkeresem. Nem most, most megyek átmozgatom magam.

Ezzel a két idézettel indul Norman Doidge: Hogyan gyógyul az agy? című könyve.