Idővel az ember megérti, mi a különbség a között, hogy tartasz egy kezet vagy leláncolsz egy lelket…
és megtanulod, hogy a szerelem nem azt jelenti, hogy lefekszel valakivel;
és hogy ha nincs valaki melletted, nem azt jelenti, hogy egyedül vagy;
és megtanulod, hogy egy csók még nem szerződés, és az ajándék nem ígéret;
és elfogadod a zuhanást emelt fővel és nyitott szemmel;
és megtanulod az utakat a mára és a most-ra építeni, mert a holnap nem garantálja a terveidet, mert a holnapnak mindig van egy csomó olyan változata, ami megállíthat téged félúton;
és idővel megtanulod, hogy a nagyon sok is, az életet adó meleg is égethet és elszenesíthet.
Fogjál hát neki ültetni a saját kertedet, és díszítgetni a saját lelkedet ahelyett, hogy mástól várod, hogy virágot hozzon…
– és tanuld meg, hogy tényleg el tudod viselni, hogy tényleg van erőd, és tényleg értékes vagy.
És az ember csak tanul és tanul…
És idővel megtanulod, hogy ha csak azért maradsz valakivel, mert gazdag jövőt ígér, előbb utóbb visszatérsz a múltba.
Idővel megtanulod, hogy csak az tud boldogságot adni, aki elfogad hibáiddal, és nem akar megváltoztatni, de ha csak azért maradsz valakivel, hogy ne légy egyedül, idővel majd nem akarod látni.
Idővel megtanulod, hogy az igazi barát kevés, és harcolnod kell érte, mert másként körülvesznek a nem igazak.
Idővel megtanulod, hogy a haragból kimondott szavak egy életen át bánthatják azt, akit megsérteni akartál.
Idővel megtanulod, hogy mindenki mondhatja „sajnálom”, de megbocsájtani csak a nagy lelkek tudnak.
Idővel megtanulod, hogy ha megsértettél egy barátot, valószínű, soha nem lesz úgy, mint régen.
Idővel megtanulod, hogy lehetsz boldog az új barátokkal is, de eljön az idő, amikor hiányozni kezd az a régi.
Idővel megtanulod, hogy semmi sem ismételhető.
Idővel megtanulod, hogy ha megalázol és lenézel egy teremtményt, előbb-utóbb visszakapod sokszorosan.
Idővel megtanulod, hogy ha sietteted, kikényszeríted a dolgokat, nem válnak a remélté,
és megtanulod, hogy a Ma a jó, pont ez a perc, nem a holnap;
és megtanulod, hogy ha jól is érzed magad azokkal, akik körülvesznek, mindig hiányozni fognak azok, akik már nincsenek.
Idővel megtanulod, hogy ha megbocsájtással próbálkozol, vagy bocsánatkéréssel, vagy kimondani, hogy szeretsz és vágyódsz, hogy szükséged van rá, hogy barát szeretnél lenni, egy sír fölött haszontalan.
Megtanulod ezt mind, de csak idővel….
Jorge Louis Borges – Idő múltán
Reggel egy nagyon szép születésnapi emailt kaptam a számomra (most még mindenképpen) legfontosabb embertől. (Nem tökéletes ez a szó, természetesen a gyerekeim fontosabbak.)
Aztán kaptam szülinapi üdvözletet az ezer éve nem látott-hallott barátosnémtől, egy szinte barátnő kollégától és az öcsémtől is.
Nem is kevés, négy ember.
A családomtól egy mondatot sem, annyit sem, hogy majd holnap…
Soha életemben nem fájt a derekam. Napok óta jelezgeti, hogy létezik. Most fáj, rettenetesen.
El fog múlni, természetesen.
Nem tudom, melyiktől kerülget a bőgés…
Biztos én vagyok az oka, mindenről saját magunk tehetünk…
2 perces teszt
- A személy, akivel sétálsz a legfontosabb személy az életedben. »» MEREDEK
- Az állat, illetve a mérete jelképezi a problémáid nagyságát, hogy mennyire nyomasztanak téged. »» EGY MÓKUS. NEM ÍGY ÉRZEM, DE LEHET BÍZTATÓ IS AKÁR.
- Az állat reakciója azt mutatja meg, te magad mennyire vagy békés és inkább passzív, vagy agresszívebb, erőteljesebb. »» KÍVÁNCSI VOLT, DE A FEJÜNK MAGASSÁGÁNÁL NEM JÖTT KÖZELEBB.
- A ház mérete az ambícióid mértékével azonos. Minél nagyobb, annál törtetőbb és ambíciózusabb vagy, és minél kisebb, annál kevésbé. »» KICSI VOLT.
- Ha nem volt kerítés a ház körül, akkor azt jelenti, hogy nyitott és befogadó személyiség vagy. »» NEM VOLT KERÍTÉS.
- Amennyiben az asztalon látottak valamelyike nem étel, emberek vagy virág volt, akkor boldogtalan illetve elégedetlen vagy. »» RAJZTÖMB ÉS PASZTELLKRÉTA VOLT…
DE ELŐSZÖR AZT HITTEM, HOGY A SZÜLETÉSNAPOMRA KÉRT MANDALÁM KÉSZÜLT EL. - A csésze tartós anyaga mutatja, hogy milyen erős a kapcsolatod az elején társult személlyel. »» VASTAG PORCELÁN – ??
- Az, hogy mit teszel a csészével arra utal, hogy milyen a megnyilvánulásod e felé a személy felé. »» MEGNÉZTEM, KEZEMBE VETTEM, DE OTTHAGYTAM. NEM ÉN TETTEM ODA, VALAKIÉ, MIÉRT CSINÁLNÉK VELE BÁRMIT IS??
- A víz milyensége, illetve a nagysága mutatja a vonzerődet, a szexuális étvágyadat. »» PATAK, BOKÁIG ÉRŐ VÍZZEL, KÖVEKKEL.
- Végül minél nedvesebb lettél a víztől, annál fontosabb számodra a szex. »» KICSIT, DE A VÍZBEN MENTEM, NEM A KÖVEKEN. JA: HOSSZÚ, VÉKONY SZOKNYÁBAN VOLTAM, ÉS AZ IS VIZES LETT. NEM EMELTEM FEL.
‹116›
Mindazoknak, akik elkerülték a fiatalkori halált, különleges juttatásként jár a kitüntető jog, hogy garantáltan megöregedhetnek. Várja őket testük romlásának megtiszteltetése, amit el kell fogadniuk és meg kell szokniuk.
‹94›
Autoimmun rendszerünk kialakítása és huzamos idejű fenntartása elképzelhetetlenül sok energiát igényel. Azt az energiát valahonnan elő kell teremtenünk. És honnan máshonnan tudnánk előteremteni, mint saját fizikai valónkból?
‹79›
Az információt, hogy számunkra nélkülözhetetlen a mindennapos, szünet nélküli írás és a koncentrált munkavégzés, rendszeresen elküldjük a szervezetünknek, és rábírjuk, hogy szépen megjegyezze. Aztán lassan egyre kijjebb toljuk a határokat. Épp csak egy kicsivel, hogy le ne bukjunk, de titokban megbuheráljuk a mérőóránkat. Ez ugyanolyanfajta művelet, mint az, hogy mindennapos futással megerősítjük az izomzatunkat, és elérjük, hogy a testünk úgy nézzen ki, mint egy futóé. Megpróbáltatásnak tesszük ki, és fönntartjuk a megpróbáltatást. Aztán újra. Ehhez a folyamathoz persze türelem kell. De meghozza az eredményét.
‹72›
Az izmaink olyanok, mint egy tanulékony haszonállat. Ha odafigyeléssel, fokozatosan adagoljuk számukra a terhelést, akkor maguktól alkalmazkodni fognak, hogy kibírják. Ha példákat hozunk nekik arra, hogy mennyi munkát muszáj elvégezniük, és fokozatosan meggyőzzük őket, akkor lassanként megerősödnek, a kívánságunknak megfelelően. Ez persze időbe telik. Ha erőszakkal kizsigereljük őket, akkor megsérülnek. Ha azonban rászánjuk az időt, és fokozatosan haladunk, akkor zokszó nélkül (néha azért persze fintorogva), kitartóan, engedelmesen erősödnek majd. Az ismétlés segítségével megragad izmaink emlékezetében, hogy „szóval ennyi melót bizony el kell végeznünk”. Izmaink meglehetősen becsületes természetűek. Ha mi a helyes lépéseket követjük, nem panaszkodnak.
Ha azonban napokon keresztül nem kapnak terhelést, akkor automatikusan úgy ítélik meg, hogy „nahát, szóval már nem kell annyira erőlködnünk, jaj, de jó!”, és csökkentik a terhelhetőségük határát. Az izmok olyanok, mint a hús-vér állatok: ha lehet, kellemesen akarnak élni, tehát ha nem kapnak terhelés, megnyugszanak, és kiürítik az emlékezetüket. És a törölt emlékek újratanításához elölről újra kell kezdenünk az egészet.
‹70›
Igen, azt hiszem, bizonyos folyamatok egyszerűen nem hajlandóak változni. És ha muszáj együtt élnünk ezekkel a folyamatokkal, akkor nem tehetünk mást, mint hogy kitartó gyakorlással magunkat változtatjuk (avagy hajlítjuk) meg, és ezeket a folyamatokat beépítjük a személyiségünkbe.
‹54›
Mindez azonban nem valami ellenintézkedés a hőség okozta kimerültség megelőzésére, hanem pusztán az, amit a testem magától követel. Ha mindennap mozgunk, könnyebben meghalljuk a hangját.
‹50›
A legfontosabb, amit az iskolában megtanulunk, az az, hogy a legfontosabb dolgokat nem lehet az iskolában megtanulni.
‹48›
Az élet alapvetően igazságtalan. Ez egyszer biztos. Azonban úgy hiszem, az igazságtalan helyzetekben is lehetséges valamiféle egyenlőség után kutatni. Ez talán időbe és fáradtságba kerül. Vagy éppenséggel kiderülhet, hogy kár volt az időt és a fáradtságot pocsékolni. Hogy ezt az „egyenlőséget” megéri-e kutatni, természetesen egyéni megítélés kérdése.
‹26›
Vacak kis közhelynek hangzik, de a világ úgy van megalkotva, hogy sokféle ember él benne. Mindenkinek megvan a maga értékrendje, és az annak megfelelő életmódja. Nekem megvan a magam értékrendje, és az annak megfelelő életmódom. Ezekből a különbségekből naponta születnek apróbb nézeteltérések, és előfordul, hogy több nézeteltérés összege nagy félreértéshez vezet. Ennek eredményeként igazságtalan kritikákat is kaphatunk. Amikor félreértenek vagy kritizálnak, az természetesen egyáltalán nem kellemes. Az ilyesmi nagy sérüléseket is okozhat. Ezek fájdalmas élmények.
Ahogy azonban az éveim száma szaporodott, apránként képessé váltam felismerni, hogy az efféle fájdalmak és sérülések bizonyos mértékig szükségesek az élethez. […] Hogy én én vagyok, és nem valaki más, az tehát számomra értékes tőke. A sérülések, melyeket a lélek szerez, magától értetődő ár, melyet önállóságunkért meg kell fizetnünk a világnak.
‹24›
Futás közben felbukkanó gondolataim olyanok, mint a felhők az égen. Különböző formájú, különböző méretű felhők. Jönnek, tovatűnnek, de az ég nem változik. A felhők csupán átutazó vendégek. Áthaladnak, majd eltűnnek, és csak az ég marad. Az ég, amely létezik is meg nem is, amelynek van is fizikai valósága meg nincs is. Mi pedig nem tehetünk mást, mint hogy tudomásul vesszük és elfogadjuk a háttértároló létezésének megragadhatatlanságát.
‹23›
Alapvető természetünk azonban nem változik drasztikusan. Mindig, változatlanul ott rejlett bennem a vágy, hogy egyedül lehessek. Ezért aztán az, hogy napi egy órát fussak, és ezzel biztosítsam magamnak a csend idejét, ami kizárólag az enyém, mentális egészségem megőrzése szempontjából nagyon fontos tevékenység. Amíg futok, senkivel nem kell beszélnem, és senkit nem kell hallgatnom. Elég csupán a tájat néznem, és saját magamra figyelnem. Ez semmi mással föl nem cserélhető, értékes idő számomra.
‹8›
Az interjúalanyok között volt egy futó, aki, mióta csak fut, mindig a (szintén futó) bátyjától tanult mondatokat hajtogatja magában verseny közben. Pain is inevitable. Suffering is optional. Ez az ő mantrája. A pontos árnyalatokat nehéz japánul visszaadni, de egy szándékoltan egyszerű fordítás így szólna, hogy „a fájdalom szükségszerű, ám szenvedni nem kötelező (választható, rajtunk múlik)”. Ha például futás közben úgy érezzük, hogy „jaj, ez nagyon kemény, nem bírom tovább”, abból a „nagyon kemény” elkerülhetetlen tény, de a „bírom vagy nem bírom” rész mindenképpen a futónak a döntésére van bízva. Azt hiszem, a fenti két mondat tömören összefoglalja a maratoni futás legfontosabb sajátosságait.
Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek?
A nő legfőbb küldetése/hivatása, hogy a férfit elvezesse a lelkéhez, azáltal, hogy összekapcsolja őt a Forrással. A legrosszabb, amit tehet, hogy elválasztja a férfit a lelkétől, és hagyja őt szeretetlenül bolyongani.
A férfi legfőbb küldetése, hogy megvédje a nőt, hogy szabadon, ártatlanul sétálhasson a Földön. A legrosszabb, amit egy férfi tehet egy nővel, hogy csapdába ejti, ráerőlteti a saját útját és fenntartja ezt az egész élete során.
Állítólag cherokee mondás, de a dakoták óta fenntartásaim vannak :)
Egy kép a kiállításról
Vaszary
a
Virág Judit
Galériában
Megígértem magamnak, hogy nem felejtkezem el a töltekezős élményekről :)
És erre, tessék, már két hete láttam, és még nem írtam róla. Szuper volt, mint mindig :D
Amy Tan négy könyvét fordították le eddig magyarra. A másik hármat már olvastam, és különböző mértékben, de mindegyik sokat jelentett. Üzemanyagot az utamhoz. A Száz titkos érzéktől többet kaptam, mint az összes pszicho-ezo-neuro olvasmányaimból együttvéve.
Ez mégsem így indult. Az elején hanyatt estem mindjárt: a mesélőt a betegségemmel diagnosztizálták. Becsuktam, és csak néztem ki a vonatablakon egy ideig. Félve a könyv végére lapoztam. Aztán olvastam bekezdéseket még néhány helyről.
Nem szabadna az összefüggések ismerete nélkül következtetéseket levonni… Megállapítottam az olvasottakból, hogy bekövetkezik a legszörnyűbb vég, a teljes bénulás, a tudat elvesztése, a vegetálás.
Aztán becsuktam, néztem ki az ablakon megint. Sokáig. Igyekeztem nem bőgni. Nem sikerült teljesen…
Aztán benn a munkahelyemen úgy éreztem magam, mint egy zombi. Sűrű ködfüggönyön át érzékeltem mindent.
A hazafelé úton elővettem a könyvet, de nem mertem kinyitni. A zombimód működött továbbra is. Aztán egy jó idő elteltével, száguldozó gondolatok nyomán úgy döntöttem, hogy akkoris elolvasom… Nem lehet ilyen végkicsengése Amy Tan könyvének. Ellentéte lenne mindannak, amit eddig kaptam tőle. Nem és nem írhatott ilyet. Nem hittem ebben teljesen, de nekifogtam. Magával ragadott, mint mindig. A végére szétesett lapjaira szegény könyv.
És természetesen nem az lett a befejezése, amit először olvastam. Hanem a legpozitívabb, ami csak lehetséges. Úgy érzem azóta is, hogy személyesen nekem üzent.
KÖSZÖNÖM, AMY TAN :)
Égtek a kis cetlik, mint szétszaggatott, ősi okirat darabjai. A szegény fűszálak kornyadoztak, görnyedeztek – persze, hogy nem fogtak lángot. Tele voltak nedvvel, életerővel.
– Vedd jóslatnak – mondtam Pearlnek. – Semmi bánat, semmi gond. Örökké fogsz élni.
Szállt a füst, a füveknek finom illata támadt azért… és mintha megemelkedett volna az egész jelenet. Akaratlanul is a kandalló felé pillantottam, hátha megjelenik valaki. De csak mi ketten voltunk – a szobrocskával, s lassan kihunytak a lángok, a füst se szállt már, a pernyedarabkák szépen feketéllettek, elhamvadtak.
S azt éreztem: mindig is hinni kell a csodákban. És hogy mi, gyarló emberi lények, miféle csodákra lennénk képesek? Hát talán a leginkább arra… …igen, mifélére?
Arra, hogy akarjuk, áhítsuk, kívánjuk a csodát. A szívem hirtelen tele lett minden-minden jókívánalommal.
(Amy Tan: Tűzisten asszonya)
Fastball
Out
of
my
head
A legújabb döbbenetem: Amy Tan Tűzisten asszonya. Ha magamhoz térek, írok róla.
Belejövök ebbe a firkálásba :)
Tegnap anyuéknál simogattam Morzsit. És nem ugrált, mint szokott. Szinte mozdulatlanul állt, csak szorosan hozzám simult, az orrával dörgölte a jobb kezemet, a tenyerembe fúrta és a fejét a jobb combomra tette.
Ennyire érzi, hogy alig működik az az oldalam? Miből??
Kiszagolta, hogy erre van szükségem?
„Az élet a komfortzónán túl kezdődik.” – Kedden mondta nekem valaki. És nagyon igaza van.
Csak nehéz…
Dave
Matthews
Band
and the
Lovely
Ladies
Angel
(2001)
Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes
„Befejezésül hadd tudassam veled, hogy van hivatalos Mesemondó Engedélyem. Az egyik barátom készítette, aztán felakasztotta az íróasztalom fölé, a falra. Benne felhatalmaz, hogy képzeletem segítségével történetté rendezzem tapasztalataimat, feltéve, hogy az eredmény valami módon az igazság szolgálatában áll. Az engedély végén olvasható a Mesemondók Krédója:
• Hiszem, hogy a képzelet erősebb a tudásnál,
• hogy a mítosz igazabb a történelemnél,
• hogy az álmok hatalmasabbak a tényeknél,
• hogy a remény mindig győzedelmeskedik a tapasztalat felett,
• hogy a nevetés az egyetlen gyógyír a bánatra.
• És hiszem, hogy a szeretet erősebb a halálnál.
Nagyon igyekeztem, hogy ne írjak olyasmit, ami miatt az engedélyemet visszavonják.”
Miamona szó szerint leírta, mit éreztem a könyv olvasása közben és azóta is :)
Mielőtt megszólalnál, gondold végig, hogy amit mondanál, szebb-e, mint a csend, amit meg akarsz törni.
Johann Christian Friedrich Hölderlin
Lélekgyógyító mandalák | Mandalafestés Erikával
Robin Halioua Let's take a walk című fotója szerepel mától az oldal fejlécében.
Bő egy éve egy sima képkeresős gugli-túra „eredményeként” került a gépemre egy másik fotója. Aztán több hónappal később elkezdtem kutatni a fotós után. Szinte azonnal meglett :)
És azóta sem ocsúdtam fel az ámulatból, amit a többi alkotása okozott.
Rá lehet keresni a nevére, rengeteg fotós oldalon található galériája; azt linkelem ide, amit elsőként megtaláltam: https://www.flickr.com/photos/robinhali/
Lehet, hogy hülye gondolat volt magamról írni. Kis csíkos spirálfüzetbe jobb lenne.
Ha rosszat (bántót, sértőt, maflást vagy mély gyomrost) mondanak nekem, amiből süt az, hogy én nem számítok, egy picit sem, meg talán eszébe sem jut a másik félnek, hogy megalázott, bántott… akkor lemerevedek… és csak sokára jut eszembe valami frappáns, amivel visszavágHATTAM volna. Ezt tudom magamról, van tapasztalat doszt.
De hogy azt ne vegyem észre, ha szépet kapok! Jólvan, burkoltan, de akkor is. Milyen már, hogy másnap esik le a húszfillér!
(Nem használtam szinte soha a felkiáltójelet. Parancsoló- és kiabálójelnek tartottam. Pedig nem is az :))
Délután a vonaton egy bácsi próbált beszélgetni utastársával:
„– 2064-ig érvényesítették meg a személyi igazolványomat. 116 éves leszek akkor. Mondtam a csajnak, hogy nem érek ám rá ötven évenként az okmányirodába szaladgálni!”
:)
Éppen elhatároztam, hogy ideteszek valamit, amit csináltam. És belefutottam egy két éves cikkbe:
http://konyves.blog.hu/2013/07/11/klasszikusok_ujratervezve_szabo_levente_grafikus
Ezek a borítók valami eszméletlenül jók.
Könyvborító lett volna az enyém is, de ilyenkor elmegy a kedvem a mutogatástól :)
Snétberger
Ferenc
és a
Concerto
Budapest
Egy beszélgetés után végiglapoztam az elmúlt évek „termését”…
…az elmúlt több mint két év döbbenetesen egysíkúan alakult itt. Nem volt pedig, vagy legalábbis közel sem annyira az addig.
… … …most innen kitöröltem egy csomó mondatot.
Nem értem, hogy miért nem írtam semmit akkor sem, ha valami szépet láttam-hallottam.
Júniusban végre eljutottam egy Snétberger-koncertre! Évek óta szerettem volna. Fantasztikus volt, szavakat nehéz rá találni.
Működött a lábam… pedig este volt, éjjel…
A székely vezér, Áron és a kínai császár találkoznak, mivel Kína hadat üzent a Székelyföldnek.
– Hányan is vagytok? – kérdezi a kínai császár provokatívan Árontól.
– Mi negyvenezren – válaszolja Áron nagy hetykén. – Miért, ti hányan vagytok?
– Mi kétszázmillióan – feleli a kínai császár.
Áron szeme elkerekedik, taszít egyet a kalapján, megsederíti a bajuszát, s elmorfondírozik magában:
– Tyű, a nemjóját, hova fogunk temetni ennyi kínait…?!
Kádár Annamária ezzel a viccel kezdte írását a Bízz magadban! című könyvben.
Egyszer egy önismereti csoportban azon ötleteltünk, hogy egy adott jelenetben látottak-hallottak alapján mit volna érdemes az illetőnek tennie, mi volna a megfelelő következő lépés. Erre a csoporttag azt válaszolta:
– Jó, ezen elgondolkozom.
Mire mi, a két csoportvezető ugyanabban a pillanatban, gondolkodás nélkül vágtuk rá:
– Ne gondolkozz! Ezen többet már ne gondolkozz! Ezt most már csináld!
Ugyanis egy olyan valakiről volt szó, aki bár jól érezte a helyes irányt, maga is tudta, mit kellene tennie, már évek óta nem tett semmit, csak rágódott, tépelődött, esélyeket latolgatott, majd elbizonytalanodott.
Pál Ferenc a Bízz magadban! című könyvből (a – nekem – legütősebb pár sor nemcsak tőle, hanem az egész könyvben).
Olvasok is,
nemcsak firkálok:
- A test beszél
- INSIDE OF LOVE
- Alibanya jegyzetel
- MIPSZI
- Mai Manó Ház – blog
- DryIcons
- Yoko
- Gerendás Péter
- hg.hu
- PIM
- Kávészünet
- Európai Roma
Zenei
Szakkollégium - Katyi Ádám
- Kieselbach Galéria
- eozin
- PALA8
- Ács Zoltán
- CSS Mania
- TUTORIAL.HU
- WWF
- FotóHáz
- zwoelf
- Győri Napilap