A felfedezésekről
„Amiként a szem elé emelt kéz eltakarhatja a legmagasabb hegyet is, úgy akadályozhatnak meg bennünket a mindennapok megszokásai is abban, hogy észrevegyük a világot kitöltő mérhetetlen ragyogást és a rejtett csodákat.”
Hászid közmondás a 18. századból
A gyógyulásokról
„Az élet rövd, a mesterség hosszú, a kellő pillanat hamar elrepül, a tapasztalat félrevezető, az ítélet nehéz. Az orvos a maga dolgát köteles megtenni, de arra is képessé kell tennie a betegét, segítőit és a körülményeket, hogy azok is tegyék a maguk dolgát.”
Hippokratész
Ezzel a két idézettel indul Norman Doidge: Hogyan gyógyul az agy? című könyve.
2016 » a lezárás éve.
És én még azt hittem, már vége. Hogy indult… mindjárt a hatodik napon… életemben ilyen gyorsan még nem telt el év… és már csak egy hét volt hátra belőle.
A gödör alja, innen tényleg csak felfelé vezet út.
Ezt most jól esett olvasni: házassági hirdetés
Nem akarok férjhez menni, egy is sok volt. (+ nem is vagyok célszemély :D)
Tiszta szívemből kívánom neki, hogy találja meg a társát.
Jóga után mesélte az oktató csaj, úgy szokott mezítláb futni, hogy cipőben kezdi, aztán ahogy ritkulnak a házak, veszi csak le a cipőjét, és folytatja anélkül, mert nagyon sokkolta a járókelőket :)
Mesélte régebben, hogy amíg nem ér a hó a bokacsontjáig, addig mezítláb nyomja.
Egy elhúzódó építkezés mellett futott hónapokig, szólogattak is be a munkások neki. De egyet nagyon megjegyzett (akkor már több hónapja „ismerősük” volt):
– Gyere hozzám feleségül, veszek neked cipőt!
:D :D
Dsida Jenő
Kertünk is lesz
Ugy-e, leszek még én is boldog egyszer?
Pirosfedelű házikónk lesz
valahol messze innen,
ahol szabad lesz újra hinnem
s a ház elé virágot ültetünk.
És lesz egy kicsi kertünk is nekünk.
Nem lesz más benne, csak cseresznyefa,
mely kora reggel már arcomba pislan
s bolondos, édes késő áprilisban
sziromesőben ismételgetem
a legdrágább nevet,
mely örökké nevet:
Cseresznyevirág!
Ugy-e, leszek még boldog én is egyszer?
Istenem, mikor vad kételyek rágnak,
vedd ezt a verset szelíd imádságnak.
Add, hogy úgy legyen. Ámen.
Sose gondoltam erre… se.
suttogás
Igazából ez az oldal a kedvencem, bár valószínűleg a két blogger összetartozik. A pasi írásai jobbak.
Élvezetesebbek, ez a jó szó :)
Neuroplaszticitás • Feldenkrais • zene
Fluteblog
Norman Doidge első könyve, A változó agy, életem legnagyobb hatású könyve volt. Névnapomra megkaptam a következőt is, és több mint ígéretesek a tartalomjegyzék címei. Hatalmas meglepetés ért, hogy kettő is a Feldenkrais-módszerrel foglalkozik.
Feldenkrais–Budapest • Heimer István is felfedezte :)
Több hónapja tervezem, hogy megyek a szombati háromórás tornaórájára. Kettő (vagy három?) nem jött össze eddig, de a januárira gyúrok :)
Az Empaták és érzékeny emberek 25 jellegzetes ismérve
Mégis, úgy érzem, hogy jó ez így. És ez, hogy egyre inkább megismerem magam, olyan dolgokat, élményeket és tapasztalásokat hozott, amikről nem is gondoltam, hogy bennem vannak.
És piszokjó volt megélni.
És most empatikusan baltáztam le a GLS-t, mert másodszor (második címre) se tudtak kézbesíteni egy csomagomat.
9 jel, hogy egy mérgező ember teszi épp tönkre az életedet
Majdnem elmentem karácsonyi meditálásra Gyöngyvérhez. Jól megjegyeztem, hogy „kedd”, mert a múlt héten (?) beszéltünk is róla. Hogy pont kedd, amikor a jóga is van :( Aztán írt emailt, kedd volt benne, elkönyveltem, hogy OK. Pénteken megint szétrántottam a bokámat, úgyhogy eldöntöttem, hogy a jóga kilőve, megyek meditálni. Aztán délben nemtudommi hatására még ránéztem az emailre, ÉÉÉS HUSZADIKA, KEDD…
Így jártam végig a középiskolát: az összes matek nagydogában félrenéztem valamit: a feladatgyűjteményben a mellette lévő feladatot csináltam meg, köb helyett négyzettel számoltam… Az összes fontosnál elcsesztem valami ilyet. És az érettségin semmit, de semmit nem néztem félre.
Emlékszem, ültem a banketten a matektanárnővel, beszélgettünk. Azt mondta, nem akarta elhinni, hogy semmi szokásost nem csináltam. Ilyen öröm is ritkán érte :)
Megyek jógázni, mozogni muszáj.
Nem tudom mennyire olvasható (sötétben, a butatelómmal lőttem), de egy bolt – amúgy iszonyat kuplerájos – kirakatának közepén, a karácsonyi vásárlási láz idején. Tényleg, van olyan, aki egy ilyet megvesz?? Biztos, persze. Csak…
innen © Raffaella Coreggioli
„Mert nem lehet csak a valóságnak, a célszerűnek élni… valami fölösleges is kell az élethez, valami rikító és csillogó, valami szépség, ha még olyan olcsó szépség is. Az emberek legtöbbje nem bír a szépség káprázata nélkül élni. Valami kell, ha más nem, egy hatásos képeslap, mely – vörös és arany színekben – a naplementét ábrázolja vagy a hajnalt az erdőben. Ilyenek vagyunk.”
Emesétől kaptam kölcsön, hogy fantasztikus, ők mindannyian elolvasták, és nagyon jó.
Elkezdtem, és nem hiszem, hogy olvasnám, ha nem ilyen ajánlással érkezik. Az elején járva félre kellett raknom pár napra, és akkor futottam bele ebbe a kritikába.
Hááát, a kritika abszolút pozitív, de a tartalma, meg hozzá én… együtt a kettő… Hát, nem tudom, szüksége van-e a lelkemnek erre. Kíméletlen kritika az életemről (nagyon hasonlónak tűnik az enyémhez), és mintha egy-az-egyben kijelölné a hátralévőt is önbeteljesítő jóslatként.
Vagy komoly gyomros lesz, ami felráz.
Emese ismer, azt hiszem. Nem hozott volna ilyen könyvet. Talán. Vagy neki azért volt hatalmas élmény, mert elképzelése nem volt arról, hogy ilyen élet, ilyen emberek is léteznek.
Azt hiszem olvasom még kicsit (de holnap mászkálni nem viszem magammal, jó nagy).
Hogy legyen valami más is, mint nyavalygás:
STAX
— — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — —
Kisbetűvel kellene, de nincs kedvem beleírni most a programba.
Egy fb-csoportban (autoimmun) olvastam ma:
„Sziasztok, tudom nem ide tartozik, de muszáj leírnom. 44 éves vagyok, elvált, 8 éve pajzsmirigy beteg, 3 éve glutén, laktóz és nem rég derült ki a tejcukor+fehérje is. Sajnos a házasságom többek közt a betegség miatt ment tönkre. A férjem nem értette mi a bajom, nem állt mellettem, egyedül csináltam végig mindent. 1 éve vagyok egyedül, nem tudom ki mit élt át? De azt igen, ha őszintén beszélek a problémámról a férfiaknak akik ismerkedni szeretnének velem! Azonnal elfutnak mintha fertőző beteg lennék. Lehet hogy örökre egyedül maradok? Aki át élt hasonlót, írja már le nekem neki hogy lett párja? Mit tegyek ?”
Az első válasz meg:
„Unokahugom megismerkedett egy jóképü inteligensnek látszó férfival. Dúlt a szerelem több hónapon keresztül. Majd jött az első vacsi közösen, hugom kedvenc éttermébe. Ki is kérte magának a gl mentes kajáját. Mire a fazon: Te mit eszel. Gluténmenteset, jött a válasz. Na akkor itt vége, genetikai selejtekkel nem ismerkedem.”
Nyilván, nem ez a legfőbb gondom (belegondolva, dobogón sincs).
De, a rossebbe, a jövő évben a szememet is nyitva tartom. De azt látom, hogy lazán kell hozzáállni. Meg az esélytelenek nyugalmával. Nekem nem kell eljutni az első ebédig, látszik előtte:D
TED • Leslie Morgan Steiner
Ha pedig nem kerül sor pisztolyra, meg fojtogatasra, akkor 10–15 év és egy lórúgásnyi betegség is kell, hogy az ember felismerje.
Jók ezek a TED-ek… továbbra is.
Spirit Színház
Olyan színházakra bukkanok, amikről nem is hallottam. A múltkor a Jurányi – amit már 2× nem tudtam megnézni :(
A fb ajánlotta nekem. Jó ez egyrészt (nem először, nem is másodszor ajánlanak valamit, amiről addig nem is hallottam. És telibetrafál rendesen.), másrészt félelmetes algoritmusok dolgozhatnak mögötte. Félelmetes, hogy mi mindent tudhatnak az emberről.
Írjon naplót, és nem fogja elhinni, mi történik majd
…folytatni kellene ezt a naplóírást. De amíg ezt a cikket kerestem a múltamban, találtam egy másikat is, és abban azt írták, hogy nem online, hanem füzetbe. Mert annak egész más a varázsa, ha tényleg csak én olvasom a macskakaparásomat. Nulla onlájn kukkoló. Bár összvissz 1× töltődött le, még a robotok se néznek rá :)
„Például, ha egy amerikai kisgyerek rajzol egy cicát, akkor az egész család összejön, és mindenki rajong az elkészült műért: »Oh, dear, rajzoltál egy cicát! Honey, hát ez fantasztikus! Gyönyörű! Nézzétek, feje is van, és lábai is vannak! A mi kis zsenink!« És ezt csinálják egész életükben, folyamatosan mosolyognak a másikra, és szuperlatívuszokban nyilatkoznak egymásról. Ezáltal állandó megerősítéseket adnak egymásnak. Igaz, ennek a nyelvezete a mi fülünknek olykor eléggé idegenül hangzik, sőt, akár visszatetsző is lehet az egész jelenség túlfűtöttsége. Lehet, hogy meg is tanultuk lefordítani: ha a hollywoodi honlap csodálatos, fantasztikus, elképesztően megismételhetetlen évezred filmjéről ír, akkor megelégszünk azzal, ha egy JÓ filmet fogunk látni. Mifelénk viszont, ha egy gyermek cicát rajzol, hajlamosak vagyunk megsimogatni a kis buksiját, és figyelmeztetni: »A fülecskéjét még javítsd ki… És a szeme nem a popsiján van… És láttál te már rózsaszín cicát, aranyom? Az a baj, tudod, hogy még nem elég jó… Nincs neked esetleg finommotoros koordináció-problémád vagy idegrendszeri éretlenséged? Jajj, istenem, de nehéz szülőnek lenni. Na, ne sírj, kicsikém…«”
Kozma-Vízkeleti Dániel (Bízz magadban!)
Bezzeganya-blog
„[…] mellett a gyógyulás csak »melléktermék« volt.”
– ez a mondat az elejétől (nem a cikknek :) – a négyévnek) világít az agyamban. Hogy MInek lesz a mellékterméke, azt anno egyáltalán nem tudtam. Azóta körvonalazódik, de ez a cikk jó volt. Olyan visszaigazolás-megerősítés, amire szükségem van. Most, éppen, még jobban.
A „jelenben levés” élménye piszokjó. Mióta tudom, hogy képes vagyok rá, hogy ne foglalkozzak a múlttal, és egyben ne is pörögjek a jövőn – ez egy fontos lépcsőfok volt. Nemis lépcső – emelet :)
Báár, a múlton rágódás jellemzőbb rám. A jövőn kattogás régen sem volt annyira
meghatározó, és egyre inkább nem az. A félelmek (a jövőtől, persze), talán. Nyilván az is kattogás. Nem, hanem fagyasztó, hideg szél.
Hogy bele merem engedni magam egy helyzetbe, felszabadultan és biztosítókötelek és falak nélkül, hogy merem élvezni a helyzetet. A tudat piszokjó. Nőttem a szememben. Hogy csak a sajátomban, hát ez van…
Teszik ez a töredezett, nyilván rajtam kívül mindenkinek érthetetlen zagyvaság-stílus. Hogy nem fésülöm át ötször, nem fésülök meg minden mondatot külön-külön + egyben is.
József Attila
Tél
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.
Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új meg ép,
Gyerekjátékot, – ó, boldog fogócska! –
S rászórni szórva mindent, ami szép.
Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek…
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!
„Két ember között a legemberibb kapcsolat a csönd.”
Bohumil Hrabal
A lépcsőről még írok… vagy mégsem…
Ép kertben ép lélek
Vagy két éve raktam fel ezt a verset. És kb három éve érzem azt, hogy nemcsak hogy a természetre van szükségem, de nagyonis el tudnám képzelni magam kertben kapirgálva. Addig ez teljesen nonszensz gondolat volt.
Jó, most meg a fizikális része nehezen elképzelhető…
Elkezdtem naplót írni (itt), de az első, meglepően gyors bejegyzések után elfogyott a lendületem. Vagy csak simán nem volt mit beleírni.
Hálanaplót (is?) kellene, ahogy év elején terveztem. A harminc év kapcsán végigtekintettem a munka-múltamon, és egyáltalán nem volt negatív meg sötét.
Rossz a reggel? Szar az élet? Keresd Vivient!
Tegnap volt a 30 éves osztálytalálkozónk. Mindenki meglepődött, mennyien összejöttünk. Ofőnk szövegládája a régi :) Szinte mindenkibe bele tudta fojtani a szót.
Hány éves lehet? Utánunk pár évvel elment nyugdíjba.
Annak idején az első három évben különálló klikkekből állt az osztály, semmi kapcsolattal közöttük. Aztán, mintegy varázsütésre, negyedikre közösség lettünk. Meg is állapítottuk, hogy akkor kellett volna elkezdeni a négy évet.
Most meg olyanokkal beszélgettem jókat, akikkel középiskolában nem sokat.
Bazz, 48–49 évesen szuperül nézünk ki (én a fürdőszobatükörben látszom elfogadhatónak – a felülről jövő fény lehet az oka :D).
Rövidnek tűnt! Pedig legalább fél egy volt, mire hazaértem.
Kifordult a bokám… vagy be. Négy óra ülés után álltam fel. Soha többet nem csinálok ilyet. Nem is ültem ennyit egyben sok éve már. Borogatás, meg nadálytő meg valami átlátszó gél, felváltva.
Reménykedem, hogy szerdára kutyabajom se lesz. Remek hosszú hétvégét csináltam magamnak.
„Ne feledd, hogy van amikor a csend a legjobb válasz.”
Borges
V
a
l
i
d
a
t
i
o
n
Ma reggel, reggeli közben (ránézek a fészbukra; teljesen elkanászodok, és még csak lelkifurdalásom sincs miatta) jött… mit jött, robbant. És végig is néztem.
Tíz-tizenkét éve piti kis akármiktől ríva fakadok. Nagy volt a váltás, mert előtte egyáltalán nem voltam ilyen. Rájöttem persze, hogy ki-mi okozta. De így maradtam. Picit megható hírektől is zsebkendő kell.
Pár hónapja csináltam egy „cry” mappát, amibe úgy terveztem, beeteszek minden olyan linket, amitől elkezdek bőgni. Aztán majd elemzem, és megfejtem, hogy mi és mit kapcsol be bennem. Két link árválkodik benne, és nem vagyok kíváncsi semmire. Bőgök, és kész.
Ahogy ezen a videón is.
Misztrál
•
Dsida
•
Tündérmenet
Dsida Jenő • Tündérmenet
A tücsök cirregve fölneszel.
Testem hűs álmokat iszik.
Apró csillagos éjtündérek
a szívemet hozzád viszik.
Parányi szekérre fektetik,
pihék, mohák közé, puhán,
befödik zsenge nefelejccsel
s lehelnek rá éjfél után.
Húzzák lassú, nyüzsgő menetben
– szemükben harmat, áhitat –
csigák s iszonyú nagy füvek közt,
a sárga holdvilág alatt.
„Sokszor és sokat nevetni; elnyerni az intelligens emberek megbecsülését, a gyermekek ragaszkodását; kivívni az őszinte kritikusok elismerését, és elviselni a hamis barátok árulásait; örülni a szépnek, megtalálni másokban a jót; jobbítani egy kicsit a világon – egy egészséges gyerekkel, egy parányi kerttel vagy azzal, hogy biztos lábon állva élsz; tudni, hogy legalább egyvalaki könnyebben lélegzik, mert te voltál. Ez a boldogulás, ez a siker.”
Ralph Waldo Emerson
A „gyerekesség” az emberi lét egyik legfontosabb, legnélkülözhetetlenebb és legnemesebb értelemben vett humánus jegye. […] „A felnőtt férfiban gyerek rejtőzik, aki játszani akar” – állítja Nietzsche. „Nem is rejtőzik” – mondja a feleségem.
Konrad Lorenz: A civiilizált emberiség nyolc halálos bűne (1973)
:)
Bertók László
Jót is akarhat
Mit tud meg rólad, megtudhat-e valami fontosat,
aki észreveszi, hogy összeomoltál, hogy
nagy bajban vagy? Meg akar-e tudni bármit is, netán
azzal a szándékkal, hogy most rögtön (vagy később)
ártson neked? Vagy csak a „nézd meg… és menj
tovább” spontán érzékelője villan föl a szemében,
miközben nem lép rád, nem rúg beléd, de jelzi, hogy
meglátott, s hogy még a pokolban is (ahová ő megy)
jobb (legalábbis neki), mint ez itt? Mitől
gyullad meg a tapló, hozza izzásba a lelket,
s pillantod meg magadat a tükörben, úgy tűnik,
utólag és homályosan csak, tehát nem tudhatod, hogy
akkora-e a baj, amekkorának érzed (gondolod), vagy
amekkorára emlékezel, esetleg amekkorának
elképzeled, hogy lehetne? Azt sem, hogy mennyi
látszik belőle, annyi-e, amennyi valójában, annyi-e,
amennyi szerinted, vagy annyi amennyinek kívülről,
ki-ki a saját szemével, fülével, orrával, nyelvével,
ujjaival érzékeli, agyával felfogja, fantáziájával
becsomagolja? Bizonyos lehetsz-e benne, hogy
nem torzít a tükör, s hogy mint a messzi csillagok
fénye, nem évezredekkel (-milliókkal?) ezelőtti
állapotról tudósít-e, amelyre legfeljebb a génjeid
emlékeznek? Miért takarod le, akarod elzárni
(magad elől is), ha néha már azt a gyógyszert is
elfelejted bevenni, amelyiket azért szedsz, hogy a
gyógyszereket el ne felejtsd bevenni, ha körülírsz,
lefetyelsz az egyenes beszéd helyett, ha tapogatod,
simogatod, szelídítgeted csak a… mit is? (A
többi embert? Azt az egyet, aki még hagyja? A
kikerülhetetlent?) Miért, hogy eszedbe se jut, hogy
jót is akarhat, segíteni is akarhat, aki észrevett, s
belülre került, mielőtt becsukódtál volna előtte,
s hogy a menekülés, a titkolózás, a szégyenkezés,
a sírás-rívás helyett köszönteni kellene, hellyel
kínálni, s megkérdezni tőle, hogy hogy van?
Írnék… azt hittem, egyszerűbb lesz. Tudtam, hogy rohadthosszúnak ígérkezik, de megakadtam a fogalmazással :(
day-by-day
(10. 11.)
Olyan sok minden kavarog bennem… nem fogok sokat aludni, az tuti… amúgy is szarul alszok mostanában.
Napló. Kell, tényleg el kell kezdeni. A kiírás valamilyen mértékig megnyugtat. Megnyugtat – nem jó szó. Zaklatott vagyok, ez így van, de nem megnyugtatásra van szükségem. Nem is az az írás. Kiegyenesednek tőle… a gondolatok, amik kavarognak.
Az északi fény. Láttam olyan videót róla, ami tökéletesen illenne most ide. Rám.
Jó lenne (ezt a kifejezést kerülöm. De nem kellene kűzdeni ellene, az sose jó.) valaki, aki csak meghallgat, nem minősít, még csak tanácsot sem ad. De figyel. Úgy, hogy érzem, minden idegszálammal.
Gerendás
Péter
•
Olvad
a
jég
Évek (sok) óta nem voltam színházban. Most pár hónapja ugrásra készen vártam, hogy legyen már Egyasszony-előadás. Lett, meg is vettem rá a jegyeket. Nincs idióta időpontban (este nyolctól nyolcvan perc Budán). Vártam is nagyon.
'86-ban érettségiztem, a tízéves találkozón voltam csak. Felvettem a kapcsolatot (jajj, milyen szó már ez! Szerintem még soha az életben nem használtam :)
Szóval, Livika lett az ötödik fb-ismerősöm. Írtam neki, hogy ha szervezi a harmincast, mennék én is.
A színházjegyvásárlás után pár nappal jött az üzi, hogy huszonnyolcadikán. Aznap lesz a színház. Amit szintén nagyon vártam. Egy egészen rövid pillanatra dilemmába dőltem, hogy mi legyen. De az osztálytalálkozó ritkább dolog, reméltem, hogy lesz még a darab műsoron. Most, hogy az egyszemélyes főszereplője, Tenki Réka lett (azt hiszem) a színikritikusok szerint a legjobb színésznő. Úgyhogy azon nyomban írtam is a színháznak, és megkérdeztem. Válaszoltak, hogy novemberben is lesz 3×, nemsokára fenn lesz a műsor a honlapon.
Közben megírtam (azt hiszem két vagy három mondatban) Livikának, hogy mi a tényállás velem. Lényegében csak azt, hogy lépcsőzéshez korlát kell, és miért. Éés, átszervezi a helyszínt miattam…
Már csak a jegyeket kell elpasszolni, mert visszaváltani nem lehet.
József Attila
Reménytelenül
Lassan, tünődve
Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.
Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.
A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
Napok óta zsong a fejemben egy sora: „kis teste hangtalan vacog”.
Azt hiszem, világéletemben materialista ember voltam. „Hiszem, ha látom!”
Ez az ezoterikus-transzcendens (tudja egyáltalán valaki, hogy ez a második mit is jelent? Vagy mindenki csak használja erre a megfoghatatlan izére, mert olyan jól hangzik?) érdeklődésem pár éves. Előtte kapitális bullshitnek tartottam, belilult középkorú nők (amilyenné én, ugye, sose fogok válni) unaloműző agybajának. Kinek ez, kinek a dél-amerikai sorozatok. Ki mivel akadályozza meg, hogy gondolkodnia kelljen.
De van valaki-valami fenn (onnan jól lát – persze, lehet lenn is :)), és… régen irányítónak hívtam, de nem. Inkább elrendez szépen mindent. Tuti, mert számtalanszor tapasztaltam a nyomát (biztos jeti is van, ha nyoma van :D).
Anyu '45 május elsején született, egy abaúji pici faluban. A hegyek közt, a világtól távol. Négy bátyja után lányként.
A nagyapám a legenda szerint kijelentette, hogy a feleségének addig kell szülnie, míg lánya nem lesz. Hülye kijelentés volt, mert a nagymamám olyan mélyen vallásos volt, hogy ha az Úr huszat ad, azt is elfogadta volna, zokszó nélkül.
Szóval, harminchat éves volt ekkor. Szülés után egyszer megjött neki, aztán kampó. Klimax, meg bármi ilyesmi nélkül folytatódott az élete. Valószínűleg akkor még nem pörögtek rá erre a nők, magasabb lehetett a tűrésküszöb. De állítólag még egy kósza hőhulláma se volt.
Volt egy időszak, amikor ezt akartam örökölni a női ágamról. Olyan jól öröklődő cuccnak tűnt. Aztán annyira elvesztette a jelentőségét. Nem az örökségben hiszek, hanem magamban. Hogy nekem egy ilyen bakkfitty meg se fog kottyanni.
De tuti, hogy az a felső „elrendező” keze van benne. Hogy meglett nagyapám szíve vágya, a nagymamámról meg levette a további stressz terhét. Mert akármennyi rózsafüzérje is volt, biztos napi gond volt a megélhetés, a mindennapi betevő. Hogy hatalmas teher volt az öt pici gyerek, a megélhetés, 1945 után az ország egyáltalán.
Először csak a 36 évet irigyeltem. Ebbe, hogy ez így volt jó, így volt tökéletes, csak az utóbbi időben gondoltam bele.
És abba is, hogy ez a felső valami mindenki fölött ott van. És nincs külön-külön felekezetenként mindenkinek, + az ateistáknak is egy :)
Két napon belül jött ez a két cikk:
először ez: WMN
aztán meg: Bezzeganya
Pont.
Aktív meditáció
Nem nyolcig tartott, hanem majdnem kilencig (illetve, lehet hogy még mindig ott ülnénk és beszélgetnénk :)).
Volt már ILYEN cikk itt, az is jó volt. Ez is.
Szinte minden pontja telibe talált, pár talán nem. Nem szoktam programokat (látszólag ok nélkül?) lemondani, mert: 1. szinte nincs is mit; 2. az adott szavam betonbiztosan köt. Ennek pedig már számtalanszor hálát is adtam. Hányszor megfutamodtam volna események elől az utsó pillanatban! De ugye, nem tehettem. És nagyon jól tettem :)
Emberekre viszont szükségem van. Érezni a belőlük áradó energiát, még azzal a hátulütővel együtt is, hogy negatív is van közöttük. Nem pacsizni mindenkivel, egy lépés távolságban maradva. A munkáról is gondolkodtam sokat mostanában, és az emberek hiánya fájdalmas. Az állandó ülés is, de a pozitív visszacsatolások hiánya pláne. Az a tizenhét év jobb volt, amíg sok emberrel kerültem kapcsolatba nap mint nap.
Ültető „kártyák”.
(Homályos, mint mindig, de ezért nem veszek másik telefont :))
+ amíg odaértem, meg visszamentem, több, mint 4 km :))))
Jobb volt, mint a győri terápiás mászkálás péntekenként.
Ééééés, az a ficak, ahol elkanyarodott az út a parttól: igazi erdő!!!
„Minden lehetne jobb, ha odafigyelnénk, és rájönnénk, hogy tulajdonképpen mindannyian meghalunk – te is, én is, mindenki, akit szeretünk, akit ismerünk –, ez pedig egyenlővé tesz minket. És ha már sorban állunk a temető előtt, miért ne bánnánk jól egymással? Miért bántanánk egymást? […] Az a nagy elhatározás, hogy értékeljük-e az életet, csodálkozunk-e rajta, vagy sem. Abban a pillanatban, amikor az ember rájön, hogy micsoda törékeny csoda az élet, és vigyázni akar rá, már minden jobb.”
Feldmár András
Ez egy tökéletes lista:
A nárcisztikusok
nyolc jellemző
hazugsága
Nem is változott akkorát a világ :D
„Magamhoz kötöztem egy embert, aki nem tud védekezni ellenem, mert szeret. És én nem szeretem. Ki van szolgáltatva. És ez a legnagyobb bűn. Kiszolgáltatottá tenni valakit. Mert ebben a viszonylatban nem tudhatod, milyen apró mosollyal, apró szóval ölöd meg a másikat.”
(Hernádi Gyula)
OK. Visszakaptam. 1:1
Ezer éve nem láttam, pedig anno nagyonnagy hatással volt rám. Máig ható, és nem kopott meg. Ma még több volt, mint régen.
Lesz belőlem valami, rövid időn belül a harmadik film, amit együltő helyemben végignéztem. Pedig ilyen sose történt, laptopon sose ment, egy kétórás film négy napig tartott.
Dsida Jenő • Szeretnék
Szeretnék:
kimenni messze, a víz partjára
s a lemenő nappal szembenézve
nekidőlni egy fának.
Hetenként többször.
A fejemet is hátravetve
hallgatni a halk szúnyogdongást,
meg a zsongó, csobogó vizet,
mikor beszél a Csenddel.
Úgy maradni,
míg feljönnek a csillagok
és simogató ezüst fényüket
fejemre hintik.
…Először egy napig maradni ott,
azután két napig,
azután három napig,
azután mindig…
Szatmár, 1925. július 10.
„A másik módja annak, hogy az ember megvédje magát a veszélybe került kapcsolatokból származó stressztől az, ha érzelmileg bezárkózik. A sebezhető személy – azért, hogy biztonságban érezze magát – teljesen elzárkózhat másoktól és a bizalmas kapcsolatoktól. Bár ez a megküzdési stílus talán valóban megóv a szorongástól és gátolja a stressz szubjektív észlelését, a fiziológiai stressztől nem véd meg. Az érzelmi intimitás egyszerre lelki és biológiai szükséglet. Akik falakat emelnek az intimitás ellen, azok nem önszabályozók, csak érzelmileg megdermedtek, és kielégítetlen szükségleteik miatt rendkívül stresszesek.”
Máté Gábor • A test lázadása
(Könyvtári a könyv, még talán két hétig lehet nálam. Beszkenneltem az sm-es fejezetet, úgy érzem, kell az nekem. De lehet, hogy az utsó fejezet, a „Gyógyulás hét lépése” annyira jó lesz, hogy azt is hozzácsapom :))
Kíváncsi vagyok, a végére tartogat-e megoldás(oka)t, mert az okok-összefüggések megtalálásában hátborzongatóan találó. Elkezdtem olvasni, és a bevezető fejezet után belecsapott a lecsóba, az esemmel kezdte. Utána persze jött sorban minden más is.
Sokat használom a »persze« szót.
Szabó Levente: „A Helikon kiadta a teljes Dzsungel könyvét, én meg rajzoltam hozzá.”
Hm. Jó cikk
Elvonatkoztatva a szexuális tartalomtól. Régi parám, hogy nem akarok nyomulósnak tűnni. Nem akarok »sok lenni«. Láthatatlan szerettem volna lenni világéletemben.
És ez is mostanában változott meg. Változik. Lassan persze. Változik? ÉN változok.
Gyalogoltam tegnap a kánikulában, koncentráltam a lábaimra erősen (lehet, nem erősen :)), meg a többi gyalogosra, meg az autókra, szóval rengeteg dolgom volt az alatt a bő egy kilóméter alatt. Már túl voltam a felén, amikor szembejött egy fiatal férfi. (Csak elment mellettem, pár pillanat volt, úgy láttam, ő is defektes fizikálisan.) Mosolygott, rám nézett, és azt mondta: „Legyen egy szép napja! ”
Meglepődtem :) Persze, megköszöntem és viszont kívántam.
Biztos másnak is feldobta még a napját ♥
Ha meg egy „bocsánat” sincs, soha nem is volt, akkor…
Elképesztő mértékű szeretetéhségem van. Vagy hiányom. Vagy tökmindegy hogy hívom. De hülyeséggel nem lehet „pótolni”. Annyiszor rájöttem már, és mégse tanulok.
Megértem a nevelőotthonban felnőtt lányokat. Kikerülve az »életbe«…
„– Ejnye, ejnye! – Kuan a vállamra teszi a kezét. – Jaj, Libbi-a, Libbi-a! Ez nem titkos érzék. Csak az jelenti, kételkedsz saját magadba. Aggódsz, vagy te ideges. Micsoda butaság!”
(Amy Tan: A száz titkos érzék)
Elolvastam :) Három év alatt harmadszor. És most is hatalmas volt, mindháromszor sokat adott, és mindig mást.
(Eszméletlenjó. Azt hiszem, miután először olvastam ezt a könyvet, kezdtem el kutatni mélyebben Amy Tan után. Ez a videó talán még a saját honlapja előtti találat volt. Most pedig megrendelem azt a három vagy négy könyvét, amit nem fordítottak le magyarra. És nekiugrasztom a gyerekeimet.
Volt egy ilyen botor ajánlat egy-két éve tőlük :D)
„Miért kell mindent a szájába rágnom, mintha követelőznék? Hogy én legyek a kibírhatatlan, utálatos dög, akinek semmi sem jó, ő meg a derék, béketűrő fickó, aki kénytelen elviselni a piszkálódásomat?”
(Amy Tan: A száz titkos érzék)
Szeretem a szarkalábaimat. Kerestem valami illusztrációt, de feladtam két perc alatt. A »nevetőránc« (a szó is tökjó – ezerszer jobb a szarkalábnál) keresésre a feltöltés és a megszüntetés különféle módozatait dobálta kizárólag a gugli.
Pedig ezektől csak komolytalanabbnak látszom. És ez jó :) Meg öregnek is, de azt meg lesz*rom :D
Hülye ötlet volt az a montázs tegnap. Mindegy, több mint hat év alatt kétszer nyúltam bele utólag egy-egy bejegyzésbe, maradjon ez csak meg. Egyrészt, mert jól sikerült összeilleszteni, másrészt meg a képek egyenként is jók is meg szépek is.
Láttam régen is ilyen fotókat, csak már máshogy nézek rájuk. Nem is olyan régen még csak szép fényekkel, szépen beállított szép emberek fényképeit jelentették csupán. De egyben sci-fit is: hihetetlen volt, hogy valóban létező helyzeteket-érzelmeket ábrázolnának. Nem éltem át – tehát nem létezik.
Rosszul gondoltam. És bizonytalan vagyok, hogy mi a jobb.
Az-e, ahogy érzem: csudajó, hogy átélhettem. És hálás vagyok érte. Hogy olyan dolgokat tudtam meg magamról, amik máig hihetetlennek tűnnek. Hogy ezekkel gazdagabb lettem.Hogy ilyen szenvedély lakik bennem. És tudok szeretni. És szerethető is vagyok (akkor is, ha ezt csak így hittem. Az érzés a lényeg, nem az, hogy valszleg csak tévedés volt.).
Vagy pedig a régi tudatlanság. Most vágyakozhatok ezentúl valamire, amit nem valószínű, hogy még egyszer átélek. És akkor kár volt. Rossz rágondolni – a jövőbeli hiányra.
Áhhh, tudom ám, hogy ez abszolút és egyértelműen pozitív, felemelő és erősítő volt. Tudom és érzem is :)
Időnként a kisördög (vagy a túlmozgásos amygdalám :D) megpróbál kétségeket ébreszteni. De nem sikerül neki tartósan :) Szó sincs semmiféle hiányról. Érzem, minden idegszálammal, hogy jön majd valaki, aki örülni fog nekem. Ahogy én neki.
„Sokszor hallottam, hogy a lelkész ne politizáljon. Számomra ez azt jelenti, hogy a lelkész nem rendelheti alá az igazságot hatalompolitikai érdekeknek, hanem Isten előtt kell azt képviselnie. Isten pedig nem pártatlan, hanem részrehajló Isten, figyel a nyomorultak szavára.”
Zuhog kinn az eső, leültem pihenni, és… ez lett belőle :)
„Még egy fokkal lejjebb megy a nap. A zsúptetőn átszűrődő sugarak meleg fénnyel világítják meg Tu Lili szelíd, barátságos arcát. Ez az, gondolom boldogan, és hagyom, hogy mostantól az ösztöneim diktáljanak. Érzem a változást, az erőt, ami abban a pillanatban önt el, amint sutba vágom az önfegyelmet. Zihálva kapkodom a levegőt, és két izgatott lélegzetvétel között lázasan fényképezek.”
(Amy Tan: A száz titkos érzék)
„De Kuan most mégis itt ül velem szemben, és gyászolja ezt a gonosz vénasszonyt, aki a szó szoros értelmében véresre verte, máig látszanak rajta a sebhelyek. Vajon miért szeretjük akkor is életünk anyafiguráit, ha ők hitványul elhanyagoltak bennünket, és nem úgy viselték gondunkat, ahogy kellett volna? Talán születésünk pillanatában a szívünk még tiszta lap, és arra várunk, hogy teleírják a szeretet különféle imitációival?”
(Amy Tan: A száz titkos érzék)
„Jót nevettek a sztorin, Kuan pedig vasvillaszemekkel mered rám, mintha én volnék Nagyma. – Nem tilthatod meg a lányoknak, hogy álmodozzanak! Nem és nem! Mindenkinek lehetnek kívánságai, vágyálmai. Kell is, hogy legyenek! Azért álmodozunk, mert az álmaink reményt adnak nekünk. Akinek már álmai sincsenek, az… beletörődik, hogy nem fordíthat a sorsán. Igaz?”
(Amy Tan: A száz titkos érzék)
„Idegbajt lehetett kapni tőle, annyiszor köszörülte a torkát, s ezzel azt a benyomást keltette, hogy vagy hazudik, vagy valami kínos vallomást akar tenni, csak nem mer belevágni.”
(Amy Tan: A száz titkos érzék)
AZ. Nem »olyan, mintha«. AZ. PONTOSAN.
Eddig (tavalyelőttig… kb) bírtam a meleget. A rohadtmeleget is. Most nem. Tavaly óta felhólyagosodik a karom (a jobb alsó fele, ahol a keringésem nem müxik). Hőkiütés. Mint a kisgyerekeknek :)
DE: még életemben nem voltak ilyen barna vállaim :D
Pedig alig voltam kinn a napon, meg még ezután jön a nyár nagy része.
„Ha hajót akarsz építeni, akkor az embereket nem favágáshoz kell összetrombitálni, nem feladatokkal kell őket ellátni, hanem beszélni kell nekik a tengeren utazás gyönyöreiről.”
(Antoine de Saint-Exupery)
Ezt a fb-on posztolta a Lélekerősítés blog. Rákerestem az idézetre és tutkó nem a hivatalos fordítása („jobb” oldalakon nem így szerepel), ez ilyen face-változat lehet. De sokkal jobb, mint a többi.
Útikalauz anatómiába
A már szokásos keddi jógázásom előtt nem beszéltük meg Emesével, hogy megyünk-e. Gondoltam, még nyaralnak. Talán egyszer eszembe jutott délelőtt, hogy dobok egy sms-t, hátha mégis jönne, de aztán „természetesen” el is felejtettem. Szarul voltam, vészesen közeledett a csütörtök, és hiába tudtam, hogy semmi defekt nem lesz, folyamatosan jöttek a gondolatok, hogy mi lesz a következő lépésem, ha elkaszálnak. Az volt a durva, hogy ezek a lépések nem tűntek rosszízűnek…
Szóval, émelyegtem, kerülgetett a hányinger, és gyakorlatilag menni se tudtam. Volt egy csomó tennivalóm otthon, szépen be is osztottam estig az időmet. ÉS, öt óra tájban jött egy sms, hogy ugye jövök jógázni? Elkezdtem gépelni, hogy bocsi, sok dolgom van, stb… és megálltam. Kitöröltem, és válaszoltam, hogy »persze :)«.
Ilyet én soha… mostanában meg pláne nem. Régen se voltam ilyen hirtelen fejestugrós fazon. Manapság meg minden megmozdulásomat előre kell tervezni. Muszáj.
Meglepődtem magamon. Ha meggondolom, még ma is csodálkozom.
Mire elkezdtünk jógázni, elmúlt a rosszullétem. Fizikailag nem voltam topon, de eszméletlen jót tettem magammal.
Persze, a kezem-lábam másnap se működött. Úgy mentem át csütörtökön reggel a dokihoz, hogy ilyen tréül még nem voltak a végtagjaim soha. De nem problémázott sokat (pedig látta. Megkérdezte, hogy tudok-e írni? Akkor spec. nem tudtam…).
Visszamentem, és kihúztam a telefonomat. Erre az alkalmasságira elméletileg jár egy nap. Nemám már fél kilenckor elkezdjek dolgozni!
Elővettem a csíkos papíromat. Hónapok óta nem gyakoroltam a macskakaparást. Nem ment.
Aztán dél körül ismét. És akkorra határozottan lazult a kezem. Pszihé. Azt kell javítani. Sokkal intenzívebben, mint eddig.
Májusban talán, a főnökünk búcsúztatójára utaztunk az egyes villamoson, hárman, kolléganők az ország három különböző pontjáról összefutva. A legszeleburdibb szóval tartott végig minket. (Alig négy évvel fiatalabb, és a legönzetlenebb emberek egyike, akit valaha ismertem. És hebrencs is a végtelenségig :))
A pasijáról mesélt. Illetve, nem az volt a lényeg, hanem az, hogy ő mekkorát változott általa. Lassult, figyelmesebb lett, észrevesz dolgokat, amiket eddig sose. Apró, hétköznapi pillanatokról beszélt. Vásárlásról, a reggelekről, a délutáni találkozásokról.
Az illető vak. És tényleg észrevehető a változás Hajnin.
Sok-sok boldogságot nekik :)
– Szóval, mi az a titkos érzék?
– Hogy magyarázok meg? Emlékezés, látás, hallás, érzés egyszerre, és ha mind összejön, te tudsz a szíved mélyén, hogy valami igaz. Egyik érzék például, hogy is mondjak, kis bizsergés, mintha sok-sok hangya szaladgál rajtad. Bizsereg csontod, azt jelenti, lesz finom eső, lelked fog felfrissülni. Bizsereg bőröd karodon, valami megijeszt, szorítja össze szíved, leszel tőle csupa libabőr. Bizsereg bőröd fönt, fejed búbján, hohó, rögtön tudsz, hogy valami igaz, és érzed szívedbe is, mégse akarsz elhinni. Ezenkívül bizsereg még szőr benne orrodba is. Meg bőröd hónod alatt. És van egy bizsergős pont tarkódon, bent fejebe – ez azt jelenti, nem vigyázol, ér téged nagy csapás, bizony. Ha használsz titkos érzék, néha elkapsz üzenet, ami, mint villám, gyorsan jön-megy két ember között, és nem számít, élők vagy halottak, titkos érzék ugyanúgy működik.
(ugyanonnan)
Nem bokor az, te lány, hanem szent fa! Ide süss! – Fölállt, előrenyújtott karral sétálgatni kezdett éppúgy, mint éjszakánként a kísértetek, és azt állította, hogy a természet szelleme a faágakból az ő karjába-lábába költözik. – Edd meg a leveleket – mondta –, találj rá önmagadban a békére, az egyensúlyra, és fütyülj mindenkire.
(Amy Tan: A száz titkos érzék)
Régebben
- • diary
- • Az igazi
- • müllerpéter
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017. decemberig
- 2017. júniusig
- 2016. decemberig
- 2016. júniusig
- 2015. decemberig
- 2015. júniusig
- 2013–2014
- 2012. decemberig
- 2011. decemberig
- 2011. júniusig
- 2010. decemberig
- 2010. júniusig
Olvasok is,
nemcsak firkálok:
- Meguntam félni
- Angelika
- Lélekerősítés
- Szabó Levente
- WMN
- Alibanya jegyzetel
- Apple and Soul
- A test beszél
- MIPSZI
- Mai Manó Ház – blog
- DryIcons
- Joko
- Gerendás Péter
- hg.hu
- PIM
- Kávészünet
- Snétberger Zenei
Tehetség Központ - Katyi Ádám
- Kieselbach Galéria
- eozin
- PALA8
- Ács Zoltán
- CSS Mania
- TUTORIAL.HU
- WWF
- FotóHáz
- zwoelf
- Győri Napilap